Másodzár helyére új, biztonságosabb rászegző zár

Az elmúlt években több ezer Potent zárat szereltünk, szereltek fel a zárszervizes kollégák. Mindeközben tulajdonos, bérlőváltás történt, ami általában azzal jár, hogy a lakás mellet a kulcsok is gazdát cserélnek. A lakáskulcs szent és sérthetetlen, ezért helyezzük előtérbe ennek a ki- és lecserélését, akár szakember segítségével vagy házi megoldással. Egy kis kézügyességgel a régi, tökéletesen működő Potent másodzár természetesen kicserélhető, de figyelembe kell venni a réginek a kivitelét (tekerőgombos/kulcsos), illetve a zárcsőr hosszát. Ez ajtóvastagság függvényében 5, 6, 7, 8 cm-es is lehet. Ha nem boldogulnak ezzel a feladattal, akkor itt elérhető központi számunk, ahol szerelőt tudunk önnek biztosítani.

Tovább olvasom >>

A hevederzár és a biztonsági másodzár közötti különbségek

A zárszerelői szemmel nézve elmondhatjuk, hogy a hevederzár így 2021-re már eléggé ósdi találmánynak tűnik. Persze még mindig sokan vannak – leginkább a régmúltban leragadt emberek -, akik ragaszkodnak eme elavult szerkezethez. Amit tudni kell a hevederzárról, hogy amikor kitalálták, kb. 40 évvel ezelőtt, akkor a célnak tökéletesen megfelelt. Egy ronda szerkezet az ajtó belső felére keresztben fel van szerelve és mindkét irányba kitol magából valamilyen zárószerkezetet, amely vagy a falba záródik, vagy valamilyen kengyelbe. Ez a kétirányba záródó hevederzár védi az ajtót a befeszítés ellen.

Tovább olvasom >>

Hevederzár vagy erős másodzár

Hevederzár szerelő vállalkozásunknál több alternatívát is kínálunk azoknak, akik biztonságra vágynak. Az egyik lehetőség a fehér vagy barna színű hevederzár, amely az ajtón belülről végigfutva, falba vagy kengyelbe rögzítve biztosítja az ajtót, vagy pedig egy biztonságos, nagyon régóta a piacon lévő, olasz Potent másodzárat. Ez utóbbi modernebb, könnyebb, erősebb, így valójában biztonságosabb is.

Tovább olvasom >>

Hevederzár szerelése Budapesten

Több mint 20 éve működő hevederzár-szerelő vállalkozásunk az elmúlt évtizedekben több mint 2000 hevederzárat szerelt fel. Negatív visszajelzés vagy betörés nem történt ezen időszak alatt. Bátran állíthatjuk, hogy jó munkát végeztünk, mind a szerelés tekintetében, mind a zárbetét és zárszerkezet választás kapcsán!

Tovább olvasom >>

Másodzár a biztonságért

Mindenkinek csak azt tudjuk ajánlani, hogy körültekintéssel járjon el, legyen óvatos és nagy biztonsággal védje a lakás bejárati ajtaját! Mivel nem mindenkinek a szakterülete a zár, a zárszerelés, ezért érdemes kikérni akár egy zárlakatos szakember, vagy egy ebben jártas kereskedő véleményét, tanácsát, hogy kinek mi a legjobb megoldás, ami a mai követelményeknek megfelelően visszatartja a betörőt.

Tovább olvasom >>

Milyen a jó hevederzár a bejárati ajtón?

Egy- és kétszárnyú ajtó esetéről beszélve, mindenképpen érdemes olyan hevederzárat választani, amelyet viszonylag könnyű felszerelni, nem rondítja el az ajtó esztétikai kinézetét, és mindenképpen emeli az ajtó biztonsági fokozatát, azaz masszív, erős, megbízható. Ezen felül könnyű a kezelhetősége, karbantartást nem igényel, és ami a legfontosabb, 100 %-os védelmet biztosít a betörés ellen.

Tovább olvasom >>