HiSec ajtóra hevederzár szerelés

Betörési módszerek a kínai ajtók esetében

Tapasztalatunk szerint a betörések többsége főként olyan helyen történik, ahol az ajtó gyengén védett. Először is ejtsünk egy pár szót a kínai ajtóról, illetve, hogy miért célozzák meg a betörők a kínai, HiSec biztonsági ajtót, miért tartják „könnyű prédának”.

Hiába záródik több ponton a kínai, biztonsági bejárati ajtó, a fémváza sajnos egy vékony lemezszerkezet, ezért nem áll ellen a feszítésnek, pajszerolásnak.

Jellemző továbbá, hogy a betörők nem válogatnak a módszerekben, egy dolgot tartanak szem előtt, mégpedig, hogy mielőbb bejussanak a lakásba. A kínai ajtók esetében a gyenge pont, az előbb említett lemezszerkezet. Egyszerűen egy feszítő szerszámmal, pajszerrel befordítják az ajtót, tönkretéve az ajtótok borítását, ami sajnos a feszítés hatására annyira meggyűrődik, hogy utána abból normálisan záródó ajtót már nem lehet csinálni.

A másik „kedvelt” módszer a kínai ajtók esetében az, amikor lefeszítik a pajzsot, így hozzáférnek a zárbetéthez. A zárbetétet könnyen eltörik, és egy csavarhúzó segítségével visszanyitják a zárat. Már bent is vannak a lakásban, és semmilyen szerszámra nem volt szükségük, csupán egy csavarhúzóra, ami egy zsebben elfér!

A harmadik, igen gyakori betörési módszer a kínai ajtóknál, a manipulációs eljárással történő zárnyitás. Mi is ez? Manipulációs eljárással, azaz finomnyitással egy perc alatt nyitható az ajtó. Ilyenkor semmit nem feszítenek le, törnek el, hanem egy ún. zárfésűt beledugnak a zárbetétbe és egy perc alatt „kikocogtatják” azt. Az ajtó kinyílik, a betörő nyom nélkül eltűnik a spórolt pénzzel és az ékszerekkel. Ennyire egyszerű.

És miért történhet ez a típusú zárnyitás a kínai ajtóknál? A kínai ajtókban gyárilag beszerelt szerkezetek zárbetétjei a silány, gagyi, vacak és minősíthetetlen kategóriába tartozó, filléres kínai termékek. Semmilyen védelemmel nem rendelkeznek.

A kétzáras kínai ajtó esetében eggyel több pajzs védi az ajtózárat, ami fél perccel késlelteti a behatolást.

BARLOCK hevederzár a HiSec ajtón

Hogy ne adjon esélyt a betörőnek, szereltessen egy jól működő, biztonságos, masszív és minőségi zárbetéttel ellátott hevederzárat a HiSec ajtajára! A BARLOCK hevederzár a kínai ajtó belső részén vízszintesen helyezkedik el, és úgy működik, hogy a falba, vagy a tokra szerelt erős acélkengyelbe csúsznak bele acélrúdjai, ami által meg tudja akadályozni a bejárati ajtó ki- vagy befeszítését.

Nagyon fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy NEM MINDEN HISEC AJTÓRA lehet hevederzárat felszerelni! Ennek elsősorban szakmai kizáró tényezői vannak, pl. nem megfelelő rögzítési lehetőség, nem elég a hely a hevederzár szerkezetének, nem tudjuk megfelelően rögzíteni a fogadókat, stb.

Cégünk, a hevederzár szerelési munka megrendelésének a felvétele előtt, MINDEN ESETBEN KÉR EGY FOTÓT AZ AJTÓ BELSŐ LAPJÁRÓL, hogy meg tudjuk állapítani, el lehet-e végezni precízen a hevederzár szerelést. Fotó hiányában a munkát nem áll módunkban elvállalni!

 A HiSec és egyéb kínai ajtókra felszerelhető hevederzárakról

  • BARLOCK hevederzár: a legmasszívabb szerkezetű a hevederzárak között, éppen ezért más típusú hevederzárak szerelését a kínai ajtóra nem vállaljuk. A BARLOCK hevederzárban lévő zárbetét abszolút felsőkategóriás, azaz törés-, fúrás-, finomnyitás és másolás ellen van védve. 5 db gyári kulcs tartozik hozzá, illetve egy másolásvédő kártya, amit a kulcs másolásakor, az adott helyen fel kell mutatni. A hevederzár szerkezetéből két, ujjnyi vastag acéltüske csúszik ki a záráskor, mindkét oldalon. Kétfajta színváltozatban szereljük. Kitűnő választás a kínai bejárati ajtó védelmére, ezt ajánljuk! A BARLOCK hevederzár MABISZ ajánlással rendelkezik.
  • Potent pumpás másodzár (fél-hevederzár): azokra a kínai ajtókra szerelhető fel, amelynek az ajtólapja és a fal között nincs elég hely, hogy megfelelően rögzíteni tudjuk a hevederzár konzoljait, fogadóit. A pumpás rászegző zárból egy egybefüggő, 4 cm vastagságú acélnyelv tolódik ki és megy bele a saját konzoljába, fogadójába, ami által az ajtó legsérülékenyebb pontját védi, amely a támadásnak van kitéve, azaz a nyitási pontot. A zárszerkezet annyira masszív és robosztus, hogy befeszítés ellen 100%-ban tudja az ajtó védelmét biztosítani.

A tökéletes hevederzár kiválasztása a HiSec ajtóra: BARLOCK hevederzár

Egy hevederzár kiválasztásánál több dolgot kell szem előtt tartani. A kínai ajtó szélességét, vastagságát és az ajtótokba vagy falba rögzítendő konzolok, fülek megfelelő rögzítésének a lehetőségét. Sajnos nagyon sok zárszerviz cég itt rontja el a hevederzár szerelést, amikor olyan ajtóra kerül fel a szerkezet, amelyre nem való. Ugyanis, ha a konzolok nem megfelelően vannak rögzítve, akkor a zárszerkezet nem védi megfelelően az ajtót, annak meg semmi értelme. Ha a fül lötyög, laza, vagy nem a megfelelő helyhez van rögzítve, akkor az ajtó engedni fog a feszítésnek, mert a konzol kiszakad a helyéről.

Az általunk szerelt BARLOCK hevederzár kétféle színben (fehér és barna) rendelhető. A hevederzár szerelés telefonon történő egyeztetés után történik.

Cégünk a BARLOCK hevederzárat, Budapest területén, 52.000 forint költségért szereli fel az Ön HiSec, Secdoors vagy egyéb kínai bejárati ajtajára. Ez az ár tartalmazza a hevederzárat, a benne lévő felsőkategóriás zárbetétet, 5 darab kulccsal, illetve az összes hozzá tartozó, gyári rögzítési elemeket, és a munkadíjunkat. Ez az akciós ár azonban csak akkor tartható, ha a hevederzárat a gyári konzolokkal, kiegészítőkkel fel lehet szerelni. Amennyiben olyan az ajtó, hogy a gyári fogadók nem elég hosszúak, akkor azokat külön le kell gyártanunk, ebben az esetben pedig további pár ezer forintos anyagköltséggel kell számolni.

Ez az ár 80, 85 és 90 cm szélességű méretnél érhető el. A hevederzárat bármelyik munkanapon felszereljük Önnek, munkánk mennyisége függvényében, akár egy munkanapon belül is. Azért javasoljuk ezt a hevederzárat, mert szakmai szempontok alapján, Magyarországon ez a biztosítók által is elfogadott, legmasszívabb és a legbiztonságosabb hevederzár, valamint KIZÁRÓLAG ezt a hevederzárat működteti törés-, fúrás-, finomnyitás- és másolásvédett zárbetét!

A BARLOCK hevederzár szerelés megrendelésének menete

Cégünk minden esetben, előzetes telefonbeszélgetés alapján méri fel az igényeket. Minden esetben kérünk ügyfeleinktől egy fotót az ajtóról belülről, hogy fel tudjuk mérni a hevederzár szerelésnek a szakmai feltételeit. Amint láttuk a fotót, visszahívjuk ügyfeleinket telefonon, egyeztessük a zárszerelés részleteit, feltételeit, és megbeszéljük az időpontot a hevederzár vagy a pumpás másodzár felszerelésére.

Diszpécser szolgálatunk készséggel áll az Önök rendelkezésére minden munkanapon, hétfőtől péntekig, 8 és 20 óra között!

06-70-770-2942 vagy 06-30-265-5531

hevederzár, hevederzárszerelés, hevederzár szerelés, félkaros hevederzár
hevederzár, hevederzárszerelés, hevederzár szerelés, félkaros hevederzár
hevederzár, hevederzárszerelés, hevederzár szerelés, félkaros hevederzár
hevederzár, hevederzárszerelés, hevederzár szerelés, félkaros hevederzár
hevederzár, hevederzárszerelés, hevederzár szerelés, félkaros hevederzár